WATERSCOPE LÁTOGATÁS BAJORORSZÁGBAN

A müncheni magyar konzulátus támogatásával kollégáink üzleti látogatást tettek Bajorországban, ahol eredményes tárgyalásokat folytattak helyi vállalatokkal és intézményekkel.

A Bodeni tó felügyeletét ellátó Institut für Seenforschung laboratóriumi és tudományos munkatársai nagy érdeklődéssel hallgatták bemutatónkat. Kérdéseiknek vége hossza nem volt, a lehetőség, hogy a tó vizében az algafajokat akár szezonális bontásban is figyelemmel követhessék, nagyon felkeltette figyelmüket. A találkozó végén megállapodtunk, hogy még a nyári hőség beállta előtt közös pilot projektet indítunk el.

A Domatec Gmbh Bajorország egyik legelismertebb akkreditált laboratóriuma, ahol a legfejlettebb technológiát használják vizsgálataikhoz. Mindig nyitottak az újdonságra, most is nagy lelkesedéssel fogadtak bennünket, mindent tudni akartak a Mesterséges Intelligenciáról és alkalmazásáról a mikrobiológiában. Eddig az algavizsgálat kisebb súllyal szerepelt portfoliójukban, de ezen változtatni akarnak és a WaterScope által nyújtott szolgáltatások csak megerősítették ezen elhatározásukat. Első közös projektünk hűtőtornyok vizének WaterScope által történő vizsgálata lesz, az eredmények alapján további együttműködésre is sor kerülhet.

Megismerkedtünk a Bajor Környezetvédelmi Klaszterrel is (Umweltcluster Bayern), amely  vezérigazgatója megtisztelő ajánlatot tett: csatlakozhatunk nemzetközi szekciójukhoz, ahol lehetőségünk lesz konferenciákon részt venni és a szekció munkájában aktívan részt venni.

Látogatásainkat az Invest in Bavaria, bajor üzletfejlesztési ügynükségen fejeztük be, ahol közös stratégiáról beszélgettünk a WaterScope bajorországi vevőkörének növelése érdekében.